MIÉRT MOTIVÁLOK?

Több száz előadáson, és több mint ezer eladott könyvön keresztül bátorítottam, motiváltam, tanítottam eddig mindazokat, akik úgy döntöttek, hogy odafigyelnek arra amit üzenni szeretnék nekik. Mi jogosít fel engem erre? Miért akarok motiválni? Úgy hiszem, megjártam az emberi élet fájdalmas, halálszagú poklát, ahonnan Istennek hála, élve sikerült kijutnom. Én nem szeretnék többet mint segítségére lenni mindazoknak, akik a kilátástalanság, a kétségek, a félelmek sötét bugyrait járják nap mint nap, vagy csak egyszerűen nem érzik teljesnek az életüket. Segíteni és bátorítani. Csak ennyit és nem többet. Ha szeretnél, tarts velem!

1976. szeptember 26-án születtem Kiskőrösön. A családunkban lévő agressziónak, alkoholizmusnak, és öngyilkossági kísérleteknek köszönhetően elmondhatom, hogy nagyon nehéz gyermekkorom volt.
A sok bántás, félelem, és egyéb nehézségek miatt zárkózott lettem, sőt annál is rosszabb! Gyűlölet, depresszió és önkínzás keserítették meg az életemet nap mint nap. Vagdostam a kezeimet, mert mindig erősnek éreztem magamat, amikor a saját vérem láttam folyni. Egy nap azonban hatalmas fordulat köszöntött be az életembe. Annyira erőteljes volt mindez, hogy szinte egyik napról a másikra valósággal kirántott engem a lelki nyomorúságomból, és egy fantasztikus életcélt adott. Ez a titokzatos esemény, később az egész családunk életét is teljes egészében átformálta.

Arra tettem fel az életemet, hogy mindazt, amit én átéltem, megosszam másokkal is. Előadásaimmal, könyveimmel, és az internet segítségével több ezer ember felé tudom eljuttatni ezt az átformáló erejű üzenetet: Te is értékes vagy, és higgy a csodákban, mert igenis van élet a komfortzónádon kívül!
Urbán L. Tamás
Bemutatkozó videó:
Nyomtatásban hat könyvem jelent meg eddig, melyekből 5 érhető el ide kattintva.
A 11 darab elektronikus kiadványom mindegyike megtekinthető és megszerezhető ide kattintva.