Vannak, akik uramnak, barátnak, vagy csak simán Kálmánnak hívták, de két ember ezen a Földön, apunak nevezhette őt. Nekem Kálmán bácsi volt, vagy egyszerűen csak Szomszéd.
14 évig laktunk egymás mellett, és ez idő alatt ugyan nem sokat beszélgettünk, viszont annál többet imádkoztunk érte és a családjáért. Ő ugyan semmit nem tudott erről, de mi mégis tettük. Azt szerettük volna, hogy még életében megismerje, mennyire szereti őt a Mindenható Isten. Egyik nap szaladt a másik után, majd a hetek, hónapok, s az évek is így tettek, mintha csak pajkos játékot játszottak volna egymással. Mindeközben az én szomszédom, és mi magunk is, a saját dolgainkkal voltunk elfoglalva. Ám az értük mondott imádságok nem maradtak el.
Egy nap elveszítette feleségét, majd hamarosan az ő egészségi állapota is gyorsan romlani kezdett. Gyermekeinek felajánlottam, hogy szívesen segítek a bácsi körül, ha szükséges. Mikor már semmit nem tudott tenni másokért, sem pedig saját magáért, néhány éjszakán keresztül ott ülhettem az ágya mellett, és segíthettem az alapszükségletei ellátásában. Volt, hogy csak a kezét fogtam, mert arra volt szüksége. Több mint egy évtizedig csak lélekben „foghattuk a kezét” feleségemmel, amiről Kálmán bácsi mit sem tudott. Most pedig ott lehettem mellette az utolsó napjaiban, és fizikailag tehettem ezt.
Egyik este kitisztult tekintettel így szólt: – De hát én semmi rosszat nem tettem az életben! Nem kezdtem el prédikálni neki arról, hogy minden ember, minden nap követ el kisebb-nagyobb bűnöket, melyekért egyszer felelnünk kell Isten előtt, hanem csak vártam. Úgy tűnt, hogy Maga az Élő Isten Szelleme beszélget vele a szívén és a gondolatain keresztül. Ami ezután következett, talán az volt a válasz 14 év imádságára. Megviselt, megfáradt szemei könnyezni kezdtek, és a fájdalmaktól gyötört teste rázkódni kezdett a zokogástól.
Én hiszem, hogy ezek a bűnbánat könnyei voltak. Hiszem, hogy Isten szeretete megérintette őt, és ennek a szeretetnek a fényében megláthatta, és megbánta azokat a dolgokat, amiket akarva-akaratlanul, de helytelenül tett az életében. Előfordul, hogy Isten csak annyit kér, hogy fogjuk valakinek a kezét, Ő pedig majd beszélget vele.
Pár nap múlva Kálmán bácsi elköltözött erről a Földről, de hiszem, hogy egy nap odaát találkozok majd vele, és újra megfoghatom a kezét.
HA SZERETNÉL MÉG TÖBB HASONLÓ TÖRTÉNETET OLVASNI, KATTINTS IDE!
