vakcina

A kettészakadt világ

Valahol az univerzumban létezik egy nagyon különleges bolygó.Lakói különféle közösségekbe tagozódva élik mindennapjaikat. Vannak nagyobb közösségek, mint az országok és a nemzetek, majd vannak a városok lakói. Ezeknél kisebbek a baráti társaságok, vagy a különféle érdeklődési körök kedvelőinek csoportosulásai. A legkisebb ilyen közösségi társulások általában a rokonságok és a családok. Bővebben……

Szerző: Tomy777 | Közzétéve: telt el a közzététel óta
szeretet

Kézfogás az utolsó pillanatban

Vannak, akik uramnak, barátnak, vagy csak simán Kálmánnak hívták, de két ember ezen a Földön, apunak nevezhette őt. Nekem Kálmán bácsi volt, vagy egyszerűen csak Szomszéd. 14 évig laktunk egymás mellett, és ez idő alatt ugyan nem sokat beszélgettünk, viszont annál többet imádkoztunk érte és a családjáért. Ő ugyan semmit Bővebben……

Szerző: Tomy777 | Közzétéve: telt el a közzététel óta
novella 1

A Gitáros hazatalál

Gitárosnak hívták. Mindenki csak így ismerte ezt a jószívű, lendületes, vékonydongájú srácot. Még itt, a poklok poklában, a háború közepén is ez volt a neve, hiszen bőven rászolgált. Mikor úgy döntött, hogy katonának áll, akkor is magával vitte édesapja gitárját. Még mikor oda vezényelték abba a világvégi dzsungelbe, akkor is Bővebben……

Szerző: Tomy777 | Közzétéve: telt el a közzététel óta